Magunkról
Bojlis horgászatunk története 2003 nyarára nyúlik vissza. Ekkorra érett meg bennünk az elhatározás, hogy magasabb szintre emeljük a „pecázást”. A csapatot ebben az időben még csak három derék legény alkotta –Laci, Zalán és jómagam Józsi. Palotáson kezdődött minden…
Életünk első bojlis túrája 10 kerek napot vett igénybe. Akkoriban még a horgászboltokban gyűjtöttük a tapasztalatot. Természetesen gyári, vödrös kiszerelésű kész bojlival álltunk neki a feladatnak. Hogy történetünk még szórakoztatóbb legyen, mindannyian vittük a családunkat és a 10. napon találkoztunk is velük a magunknak bérelt házban. Ekkor megfogadták, hogy legközelebb csak horgászbot mentes nyaralásra vállalkoznak.
Ez a túra nem csak azért emlékezetes, mert sok pontyot fogtunk, hanem azért is, mert itt fogtunk először 10 kg feletti pontyokat. Ettől az érzéstől megpecsételődött a sorsunk és pecásból horgásszá váltunk.
Télen, Jani barátunk meghívott bennünket egy tatai horgászatra. Itt tudtuk meg, hogy ő javában gyártja otthon a bojlit és a „házi koszttal” kitűnő eredményeket ér el. Felajánlotta, hogy mi is részesedhetünk ebből. Mindössze annyit kell tennünk, hogy erős fizikumunkkal beszállunk a gyúrásba. Az események hatására hármasunk négyessé alakult.
Sajátkezű gyártmányunkat Merenyén vetettük be, nem kevés sikerrel. Ki tudja, talán a sikerélmény, talán az illuminált állapot okozta, de kipattant fejemből az isteni szikra: alapítsunk csapatot. A következő kör után már a nevet is tudtam:
CARP DEVILS.
Ezután már, mint Carp Devils Team jártuk az ország horgász tavait tapasztalatokra és pontyokra vadászva.
A Szelidi tavon megrendezett Imperial Baits kupán megismertük a névadó cég termékeit. Jani a következő horgászatára már Imperial Baits termékekből készített bojlit. Hozzáfűzött reményeit beváltotta és sikeres teszt horgász lett belőle. A többi „carpdevils” is bevetette az Imperial „béceit” és miután meggyőződtünk fogósságukról letettük voksunkat mellette.
Hitvallásunk természetesen „Catch and release”, ami nem összetévesztendő a „Catch and filézz”-el!
